"Disney is the reason I still believe in things like magic, love and goodness of humanity..."
ez egy igen fontos mondat az életemnek :) a másik ami meghatározta: "Hook nem fog győzni, amíg van a világon hit, bizalom, és egy csipetnyi tündérpor..." ;)
szar világban élünk, de én kérek rá tejszínhabot :) mindig ott van az esőfelhő ezüstös szegélye (Stuart Little) és szeretem azt látni. természetesen mindenkinél betelik a pohár olykor. de ezzel együtt kell tudni élni. és mindenhez jó képet vágni :) szar van a palacsintában? kérj rá porcukrot :) nézz diznit, feküdj egy nagy kád forró vízbe, igyál meg egy decit a legjobb borodból, rakd ki mécsesekkel az életteredet, lazulj el, és felejtsd el, hogy mi vár rád a burkon kívül... legalább egy órára :)
(minden ötletet szívesen fogadok :])
Qqcska, sziasztok, rég jártam erre. De visszatértem :) És indítanék egy érdekes kérdéssel... Ti rá tudnátok vágni egyből a választ a fenti kérdésre? Esetleg kiegészítenétek valamivel? Én az első percben úgy gondoltam, tudom a választ. Sőt. A második és a harmadik nekifutásra is ugyanazt mondtam volna. De aztán ezer és egy másik alternatíva kérdés és hasonlók merültek fel bennem... Nem vagyok benne biztos, de talán pont ez az a jelenség, amikor nem mernénk meglépni bizonyos dolgokat álmaink elérése céljából.. csupán aztért, mert félünk, hogy hibázunk. Ez csak egy primitív példa az ajtókkal, de ha kicsit mélyebben elgondolkozunk rajta, akkor akár végezhetünk is egy csöppnyi önismereti tréninget... :) jó szórakoztást hozzá.
Aki gyermekként nőtt fel Ködös álmot nem vár Szeme könnyet sosem ejt Csak tűr, csak tűr Oly sok régi mesét nem is hallok meg már Miért higgy, miért bízz? Hisz a légbe úgyse ránt a por mit tündér szór! Még hív az a rég nem hallott szó Úgy hív, ami szép mondd miért nem jó? Még hív, még hív. Úgy bántja lelkem ez a tűz tépte táj! Tudom várnak engem, De a föld pusztulását látni fáj, nagyon fáj! Még hív az a rég nem hallott szó Még hív, ami szép mondd miért nem jó? Még hív, még hív Még remélem, hogy elérem és úgy lesz ahogy rég! A valóság és a kívánság egy lesz egyszer még! Szemem láss új csodát, tudom hinnem kell már! Egyszer boldog voltam! Mikor áldón hullott rám a por mit tündér szór! És még hív, megint hív az a szó! Úgy hív, olyan szép volt és oly jó Még hív, még hív, még hív az ég!
Miért akarnék felnőni? Sokan vannak a felnőtt társadalomban, akik szent meggyőződéssel állítják valaminek a nemlétét. mint a Télapó, a húsvéti nyúl, és ... természetesen Pán Péter. Miért törvényszerű, hogy amiben a felnőttek nem hisznek, az nem létezik? Miért kéne nekem bolondnak/elmebajosnak lennem, mert esténként feltérdelek az ágyamban, ránézek Evangeline-re (az esthajnalcsillagra) és minden szerettemnek valami igazán jót kívánok. Miért nem lehetek a társadalom teljes értékű tagja, ha esténként lopva kinézek az ablakomon, és reménykedem abban, hogy látok egy elsuhanó barátságos árnyékot...? Mindenki vakon ítélkezik. Akik nem beszéltek még egyetlen szót sem olyan emberrel, aki felnőtt létére hisz a mesékben, ne merjen véleményt alkotni, mert nincs hozzá joga.
Ez lehet egyfajta védekező mechanizmus.. igen.. sokan ezzel támadnak. Felfogom a körülöttem élő világot. megfelelek a társadalmi elvárásoknak, a megkövetelt normáknak, de este... mikor egymagam vagyok... engedje meg a világ, hogy higgyek a tündérekben. és mindenki, aki az ellenkezőjét állítja, azzal a kijelentésével megöl egyet ezek közül a varázslatos lények közül. Hogy miért találom meg a gyerekekkel a közös hangot? mert magam is az vagyok, csupán egy felnőtt tapasztalataival :) és boldog vagyok :) mert teljes értékű életet élek, annyi különbséggel, hogy én nem zárom el az elmémet valamitől, ami kedvesebbé teszi a gondolataimat, ami lenyugtat, ha mérges vagyok, ami vigasztal, ha megbántanak... csak egy percig emlékezzünk vissza a legkorábbi emlékeinkre.. mikor még gyerekek voltunk.... mikor még sárban dagonyázhattunk, fogócskázhattunk, kérdezhettünk butaságokat...
mert mi történik, ha ma valaki butaságot kérdez? "szőke" "ostoba, iskolázatlan, paraszt....." stb... mi változott? mikor kérdezünk, azért tesszük, mert nem tudunk valamit. ez miért szégyen? és teszem azt 3 évesen miért nem volt az? akkor ha valaki tanul... az felemelő.. mikor a gyerek járni/beszélni/önállósodni tanul, az tüneményes, és mindenki könnybe lábadt szemekkel gügyög... nem kell gügyögni. csupán látni az ártatlanságot, a tudásvágyat, a nyitottságot azoknak a szemében is, akik már nem 3 évesek... csupán hiszik, hogy a világ rejtélyeinek kapuja nem zárul be 10 éves korunkban... :)
