Van olyan éles határvonal, amikortól gyermekünk felelőssé válik tetteiért?
Van olyan csodás pillanat, amikortól a szülők kívülálló megfigyelőként tekintenek gyermekük életére, és vállukat rándítják, hogy "ez úgyis az ő életük"és nem éreznek semmit?
A 20-as éveimben járva egy kórház folyosóján vártam, hogy az orvosok néhány öltéssel összevarrják fiam fejét.
Azt kérdeztem:"Mikortól nem aggódunk?" A nővér azt válaszolta :" Amikor már túl lesz a baleseten."
Édesanyám csak némán mosolygott.
A 30-as éveimben egy osztályterem kis székén ülve azt hallgattam, hogy az egyik gyermekem folyamatos locsogásával hogyan zavarja meg az órát, és közben hogyan lépdel a rendszámtábla kisiparosi álma felé. A tanár mintha gondolataimban olvasna, mondta: "Ne izguljon, mindannyian átesnek ezen, később hátradőlhet, ellazulhat és élvezheti a társaságukat."
Édesanyám ekkor is csak némán mosolygott.
A 40-es éveimben rettenetesen sokat vártam, hogy végre megcsörrenjen a telefon, hogy hazaérjen az autó és hogy kinyíljon a bejárati ajtó. Egy barátomtól hallottam: Önmagukat keresik. Ne aggódj, néhány éven belül abbahagyhatod az aggódást. Felnőtté válnak."
Az édesanyám csendesen mosolygott.
50 évesen elegem lett a beteges, fáradt énemből. Még mindig aggódtam a gyermekeim miatt, és ehhez hozzájött egy új ránc is. Nem tudtam eltüntetni.
Az édesanyám csöndesen mosolygott.
Továbbra is magamat okoltam a hibákért, lesújtott az elégedetlenségük és lehangolt a csalódásuk. Ismerőseim azt mondták, hogy amikor megházasodnak a gyermekeink, akkor véget ér az aggódásunk és élhetjük a saját életünket. Elszerettem volna hinni, de ilyenkor előjött bennem édesanyám szerető mosolya és egyre sűrűbben ismételt kérdése: "Haloványnak látszol. Rendben vagy? Hívj, amint hazaérsz! Rossz a hangulatod?"
Létezik, hogy a szülőket egy teljes életnyi aggódásra ítélték?
Az aggódást fáklyaként adjuk tovább, mely aztán bevilágítja az emberi gyengeség és az ismeretlentől való félelem útvonalát?
Az aggódás átok vagy épphogy áldás, mely magasrendű élőlénnyé tesz minket.
Az egyik gyermekem az utóbbi időben aggódva esett nekem, hogy " Hol jártál? három napja hívlak és nem vetted fel! Aggódtam."
MEGKAPTA A FÁKLYÁT....
